Saláta

     

Csicseriborsó-saláta híg tojással

salata

Hozzávalók (2-3 személyre):

2 csicseriborsó-konzerv
(vagy kb. 50 dkg főtt csicseriborsó)
2 piros kápia paprika
4 evőkanál kapribogyó
4 kisebb savanyú uborka
20 dkg sajt 4-6 tojás
1 csokor friss bazsalikom
bors
az öntethez:
2 evőkanál magvas mustár
1 teáskanál méz 1 citrom leve
0,5 dl olívaolaj
bors csilipehely.

Elkészítése:

A paprikát nyílt láng fölött 5-7 perc alatt feketére sütjük. Tálkába rakjuk, megszórjuk sóval, lefedjük, és állni hagyjuk. A tojást hideg vízben főni tesszük, és forrástól számított 3 percig főzzük. Azonnal hideg vízbe tesszük, és benne hagyjuk. A konzervet leszűrjük, hozzáadjuk a kapribogyót, a kis kockákra vágott savanyú uborkát meg sajtot és a felaprított bazsalikomot. A paprikának lehúzzuk megszenesedett bőrét, húsát átmossuk, majd csíkokra vágjuk, a salátához adjuk. Az öntet hozzávalóit simára keverjük, ráöntjük a salátára. Jól összeforgatjuk, és már tálalhatjuk is. A tetejére tesszük a meghámozott, kettévágott tojásokat, sóval meg borssal fűszerezzük.