Előétel

    

Káposztás csigarétes

kaposztas-csigaretes

Hozzávalók :

8 réteslap
10 dkg vaj;
a töltelékhez:
1 káposzta
2-3 evőkanál olaj

bors

Elkészítése:

A káposztát megpucoljuk, és vékony csíkokra vágjuk vagy legyaluljuk. Megsózzuk, 10 percig állni hagyjuk, majd a levét kiszorítjuk. Az olajat felhevítjük, megdinszteljük rajta a káposztát. Frissen őrölt borssal ízesítjük, és hűlni hagyjuk. A réteslapokat egyenként lekenjük olvasztott vajjal, megszórjuk a dinsztelt káposztával, és feltekerjük. Az első tekercset csigaszerűen feltekerjük, sütőpapírral bélelt kerek piteforma közepébe tesszük, majd a többi tekercset közvetlen az előbbi végéhez illesztjük, és tovább tekerjük, míg a forma meg nem telik. Tetejét lekenjük olvasztott vajjal, majd előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.