Előétel

    

Libamájpástétom

libamajpastetom

Hozzávalók :

1 libamáj (kb. 25-30 dkg)
1,5 dl tej
0,5 dl aszúbor
(esetleg minőségi sherry)

őrölt fehér bors.

Elkészítése:

A májat egy éjszakán át tejben áztatjuk. Másnap alaposan lecsöpögtetjük róla a tejet, szétszedjük a két lebenyére. A hideg májról lehúzzuk a külső hártyát, eltávolítjuk a belső vastagabb ereket, majd kis hőálló tálkába helyezzük, jól megsózzuk, borsozzuk, és ráöntjük a bort. Lefedjük, és egy fél napra ismét hűtőszekrénybe tesszük. Ezután a tálkát valamivel nagyobb edénybe állítjuk, felöntjük annyi forralt vízzel, hogy a tálka 3/4 részéig érjen, majd fedő nélkül a 125 fokos sütőbe toljuk, és 20-25 percig gőzöljük. A gőzölési idő letelte után kivesszük a tálkát, leöntjük a tetejére összegyűlt folyadékot, lefedjük egy, a tálka belsejébe tökéletesen találó fedővel, nehezéket teszünk rá, és így lepréselve hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük, s csak alapos behűtés után szeleteljük. Brióssal, toast kenyérrel, netán pirítóssal kínáljuk.
Tipp: Ha nincs olyan fedőnk, ami pontosan beletalál a tálkába, magunk is készíthetünk úgy, hogy kartonból kivágunk egy beleillő formát, bevonjuk alufóliával, majd frissentartó fóliával, és erre helyezzük majd a nehezéket.
Megjegyzés: Figyelembe véve, hogy ez egy igencsak tartalmas, drága, ínyenc étel, néhány falat elég egy személynek, így a fenti mennyiséget nyugodtan kínálhatjuk 4-6 személy számára.