Főétel

    

Sült kolbász zöldséges lencsével

egytal

Hozzávalók (4 személyre):

50 dkg friss kolbász
40 dkg hámozott paradicsom
30 dkg lencse
15 dkg bacon
9 dl húsleves
2 vöröshagyma
1 sárgarépa
4 cikk fokhagyma
3 rozmaringágacska
1 evőkanál fehér borecet
1 csokor zöldpetrezselyem
1 evőkanál olaj
só, frissen őrölt bors


Elkészítése:

A többszörösen átmosott lencsét előző este beáztatjuk. Másnap a felforrósított olajban átsütjük a kisebb darabokra vágott szalonnát és a kolbászt. Ezután kivesszük a kolbászt az olajból, helyébe tesszük a megtisztított és

apróra vágott hagymát, sárgarépát meg fokhagymát, majd 3-4 perc alatt üvegesre pároljuk. Ekkor visszatesszük a kolbászt az edénybe, hozzáadjuk a lencsét, a paradicsomot, a rozmaringot, felöntjük a húslevessel, amit szükség szerint ecettel, sóval és borssal ízesítünk. Erős tűzön felforraljuk, 5 percig főzzük, majd a tüzet lecsendesítve és az edényt lefedve kb. 45 perc alatt az ételt készre pároljuk úgy, hogy közben néha meg-megkavarjuk, hogy le ne süljön. Amikor a lencse és a kolbász is átsült, az étel ízét még egyszer ellenőrizzük, végül pedig meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel, és azonnal kínáljuk.